Átvéve a Nők Lapja Cafe-ból

Családi Lap 2006. 06. 01.
– Férfiak napja meg apák napja mikor lesz? – tette fel sok évvel ezelőtt egyik ismerősöm a kissé provokatív kérdést. – Ugyan már, hiszen mindennap az van! – legyintett a felesége epésen. Véleményét természetesen saját, fölöttébb szubjektív tapasztalataira alapozta, és nem is sejtette, ez utóbbi ünnep valóban létezik. Igaz, évente csak egyszer.

A néhány éve hazánkban is felfedezett apák napja korántsem napjaink fogyasztói társadalmának gyarló terméke. Sőt! Éppen az igazi, maradandó értékekre szeretné irányítani a figyelmet.

A szülő-gyermek kapcsolatban az anyák szerepét elismerés és figyelem övezi. Ám azapákról mintha kissé megfeledkeztünk volna, jóllehet gyermekük iránti felelősségük semmivel sem kisebb, mint az édesanyáké. Az apák fontos példaképei gyermekeiknek. E szerep lebecsülése társadalmi problémákhoz vezethet. John Selby amerikai pszichológus szerint személyiségük úgy beépül a gyermek legbensőbb énjébe, hogy egy életre befolyásolja az utód emberi kapcsolatait.
– Világéletemben nehezen jöttem ki az apámmal – mondja Péter. – Vonalas, szigorú tanárember volt, akinek mindenáron meg akartam mutatni, hogy a bátorságommal, lezserségemmel – amit akkor nagyon modernnek hittem – könnyebben érvényesülök majd. Hát nem sikerült… Apám a szíve mélyén kudarcként élhette meg, hogy nem tudott arra az útra téríteni, amelyikre szeretett volna. Ami megdöbbentő: néhány éve ugyanúgy gondolkodom, mint annak idején ő. Csak most értem meg igazán, amikor már késő, hiszen évek óta nincs közöttünk. De lehet, hogy mindez mégsem teljesen hiábavaló, hiszen itt a négy gyerkőc – most már nekem kell nagyot alakítani. Iszonyatos felelősség! Főként, hogy lassan valamennyi a fejemre nő. Éppen ez a csodálatos. Fölnézni a fiamra, aki olyan magas már, amilyen én mindig is szerettem volna lenni, látni a lányomat, aki máris igazi nő, pedig csak néhány éve pottyant le róla a tojáshéj.

Míg hazánkban ma is bevett gyakorlat, hogy váláskor az édesanyát tartják alkalmasabbnak a gyermekek további nevelésére, addig a tengerentúlon – továbbá az Európai Unió egyes országaiban is – változott a helyzet. Ennek ellenére számtalan férfi küzd csupán a láthatás alapvető jogáért is. Az ellentábor többnyire éppen a felelősségvállalás képességét kérdőjelezi meg a vitás esetekben.

Német szociológusok közelmúltban végzett felmérései szerint a családos férfiak csak annyiban és annyi ideig vesznek részt gyermekük nevelésében és gondozásában, amennyiben és ameddig kedvük tartja.
– Furcsa elképzelések élnek néha az emberekben – mondja a 32 éves Zsolt. – Én minden nőnek azt tanácsolnám, eszébe ne jusson gyereket vállalni azért, hogy egy kapcsolatot vagy házasságot megmentsen, esetleg kierőszakoljon. A gyerek ugyanis két emberé. Amikor az én kislányom fogant, szinte rögtön megtudtam, hogy útban van hozzánk. Teljesen természetesnek tűnt, hogy a születésénél én is ott legyek. Fantasztikus érzés volt a kezemben tartani, mégis csak fél év múlva fogtam fel igazán, hogy valóban apa lettem, és apának lenni jó. A mi életünk úgy alakult, hogy a feleségemet korábban visszahívták a munkahelyére, és egy időre én maradtam otthon gyesen. Minden férfinak azt ajánlanám, kóstoljon bele ebbe a szerepbe. Csodás és tanulságos tapasztalatokat szerezhetnének ily módon, s valószínűleg másképp néznének nemcsak az anyákra, hanem az év összes, apaként eltöltöttnapjára is.