try another color:
try another fontsize: 60% 70% 80% 90%
www.apaklub.hu
A jó(ságos) Apák Virtuális Klubja.

Partnereink

Már számtalan alkalommal szóvá tettem, hogy nem támogató, hanem partner… Valahogy nehezen megy ez bele az emberiség kobakjába (de ez nem az ő hibája).
Nem vagyok támogatásra szoruló; egyenlőre rendelkezem minden olyan tulajdonsággal, ami egy teljes élethez szükséges; sőt időnként vannak önálló gondolataim is, sőt időnként mások is kénytelenek ezt elismerni (általában ezt nem szívesen teszik, inkább „lenyúlják” az ötleteimet és sajátjuknak tűntetik föl); szóval nincsen szükségem támogatásra; ha időnként „támogató”-t említek, az csak azért van mert már belefáradtam az állandó és hiába való magyarázgatásba; viszont (!!!!), örülök, ha bárki megtisztel azzal, hogy csatlakozik hozzám, partnerem valamilyen hasznos cél megvalósításában, közösen tudunk tevékenykedni mások javára, örömére, megelégedésére; én igyekszem úgy alakítani, hogy ez a kapcsolat őt, a munkában partnert is megelégedettséggel töltse el.
Eleinte néha én támogattam nagy(nak mondott cégeket), ugyan is belementem olyan dolgokba, hogy az általuk biztosított, úgynevezett „támogatás”, illetve annak elvárt, (kierőszakolt) „viszonzata” a rendezvény költségvetésében nagyobb kiadással járt mint a „támogatás” mértéke…, hamar leszoktam róla és mostanában már inkább „csak” partnereim vannak.
Jó érzés…:-) !

„Az adakozó nem azonos az adománnyal, sem pedig megfordítva, és mégis, ha szeret, minden adakozó önmagát adja az adományban, és az elfogadó az adományban, ha szereti, az adakozót fogadja el. Ha én abban, amit neked adok, nem önmagamat adom (a szívemet), akkor nem szeretlek, és ha te nem engem fogadsz el abban, amit neked adok, akkor nem szeretsz.”
Baader

És a fönti idézetben nem én szerepelek alanyként, hanem az ÜGY, (az ApaNap, a kerékpáros programok, a gyerekek egészséges fejlődését biztosító rendezvények, vagy) amiről éppen szó van!!!

Az alábbi „felsorolásba” nem egyszerű bekerülni; nem, vagy nem csak az „érték” a meghatározó, hanem a „hogyan” is sokat nyom a latba…, he éppen nem az nyomja a legtöbbet…

Akik munkánk önzetlen segítésével partnerek voltak a programok megvalósításában


Szolnoki Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány


***

Víz- és Csatornaművek Koncessziós ZRt. Szolnok


***

Gourmand Sütőház 5000 Szolnok Dózsa György u. 7. Tel.: 56/412-645


***

Három Anikó


***

JNK Szolnok Megyei Rendőrfőkapitányság


***

Marcipán Cukrászda


***

PizzaSprint


***

Silihost Kft.