Egy e-mailban érkezett szöveg, aminek közléséhez a szerző hozzájárult

Ma reggel mikor felébredtem még mindig eléggé be voltam rúgva, elég rosszul sikerült a tegnapi buli, de sütött a nap és ez már elég ok volt a vidám keléshez. Magamhoz vettem a törölközőmet meg némi tisztítószert és elsétáltam a tusolóba. Szépen nyugodtan, nem kellett sietnem sehová. A reggeli 9-kor kezdődött tekintettel az előző napi dorbézolásra.
Hosszasan álltam a tus alatt, így másnaposan ez mindig kitisztítja a fejem, meg egyébként is imádok pancsolni. Utána felöltöztem és átsétáltam az ebédlőbe megreggelizni. Általában naponta csak egyszer kapunk főtt ételt, de ez teljesen normális, itt így esznek az emberek. Nem túl ízletes, ám bőséges étkezések. A reggelinél már ott várt a kis litván „barátnőm”, nem egy szépségkirálynő, de imádom mikor rám mosolyog. Nem mintha itt alapvetően nem lenne vidám mindenki, kisimult arcok amerre a szem ellát...
Reggeli után egy csésze teával kiültünk Töki úrral a napsütésbe egy padra, élvezni a jó időt. Általában nem szoktam ilyet csinálni, mert fölösleges és haszontalan dolognak tartom, de most annyira jólesett. Lehet hogy talán ki is ült kissé a túláradó jókedv az arcomra, mert Töki barátom rá is kérdezett, hogy minek örülök ennyire. A válaszom pusztán annyi volt, hogy nyugodt vagyok. Nyugodt! Ízlelgetem ezt a szót és egyre inkább jól érzem magam! Mint amikor valaki túladagolja a „leszarom tablettát” és a felhőtlen nyugalom átcsap felhőtlen jókedvbe. Már nagyon régóta erre vágytam! Imádom mikor senki sem cseszeget!
A reggelem csúcspontja egyébként az volt, amikor odaszaladt hozzám egy dán kisfiú. Már messziről figyeltem őket, hárman voltak, gondolom testvérek lehettek 5-6 éves körüli gyerekek. Egy hatalmas kosarat vonszoltak egy gördeszkán, ami tele volt zöld almákkal. Néhány méter után a kosár leborult a gördeszkáról és az almák szétgurultak a zöld fűben. Ekkor nekiálltak, felrakták a kosarat a gördeszkára, beleszedték az almákat. Így haladtak keresztül a réten és a parkolón ahol kerékpároztam. Ami ebben megdöbbentő volt számomra az az, hogy semmiféle küszködés, kapkodás nem volt abban amit csináltak. Úgy látszott, hogy ezt ők azért csinálják, mert éppen ezt akarják csinálni, nem pedig azért mert kell. Amikor éppen a parkolónál borították ki a kosarat, és befejezték az almák összeszedését az egyik kisfiú felém intett és mondott valamit. Sajnos nem értettem, mert egy kummát ne beszélek a nyelvükön, ezért úgy tettem mintha nem hallottam volna és folytattam a gyakorlást. Ekkor odaszaladt hozzám és egy nagy mosollyal a képén a kezembe nyomott egy almát. Elfogadtam tőle és próbáltam megköszönni a magam módján, szívesen mondtam volna neki valamit, de nagyon pici volt nem igen hiszem, hogy tudott volna angolul, ezért ennyiben maradtunk. Ment vissza a pajtásaihoz, folytatták a munkát. A nagy, göndör, szőke fürtjeikkel, fehér ruhájukban úgy néztek ki mint azok a pici angyalok a középkori festményeken.
Bele haraptam az almába, ami igazán pocsék volt, teljesen éretlen és savanyú, az örökös esőzés miatt nem is tudom mitől érne itt meg bármi is, de akkor is nagyon jól esett. Nem maga az alma, hanem a gesztus, látni azt, hogy hiába van dolguk, annyira még mindig telik, hogy egy idegennek mosolyogva vigyen egy almát. Nem valamiért, hanem csak úgy, színtiszta jóindulatból. Ezek apró dolgok, de ha ilyen helyen lehetek egész másképp érzem magam. Nyugodt vagyok! És ez nem pótolható semmivel.
Most viszont mennem kell, mert már elmúlt du. 1 és a szauna engem vár az uszodában.

Csak egy, illetve kettő megjegyzés a föntiekhez:
Néhány éve Afrikában, a Szahara közepén hasonló élményben volt részem. Bár a kisgyerek nem angyalkinézetű volt; piszkos dzselabijat viselt, orrából szájáig lógott a fényes fikusz, azonban aprócska retkes kezecskéjével és őszinte mosolyával nyújtotta felém aprócska narancsát..., csak úgy, minden hátsó gondolat nélkül, szemmel láthatóan őszinte szeretettel...
A szöveg (számomra) másik kulcsszava a nyugalom... Talán azért is fogott meg ez a levél annyira, mert a minap (igaz már nem először) személyesen éltem át valami hasonlót... A teraszon ülve, iszogatva, pipázgatva, furulyázgatva, a tücskök cirpelését, cickányok motozását, denevérszárny surranását, békakoncertet hallgatva, fácánok jövésmenésén elmélázva, a langyos nyári este simogatását (azt a bizonyos, semmivel sem összetéveszthető simogatást) a végletekig kiélvezve, csak úgy hagyni ahogy az augusztusi alkonyatból elő/át(?)settenkedve rám ereszkedjen az egyre inkább csituló, elpihenő éjszaka nyugalma, míg végül csak ketten bámuljuk egymást: én és a kaján, sokat látott Holdvilág...