Confucius.jpg

A napokban egy beszélgetés kapcsán fölmerült, hogy "helyes e, ha egy önálló keresettel rendelkező fiatal a szüleivel lakik?"

Nekem is megvolt a véleményem erről, a beszélgetőpartneremnek is megvolt a maga véleménye... Elmondtuk egymásnak..., de nem is ez a lényeg.

Korábban hivatkoztam már itt bizonyos elvekre, olyanokra, amik "szembe mennek" azzal a bizonyos "nyájszellemmel" és ezért..., köhömköhöm..., de még ez sem a lényeg.

Gondoltam utánanézek egy kicsit ennek a "konfúciuszidegen" felfogásnak és szóvá teszem itt az ApaKlub-ban. Váratlanul erre akadtam...

(A szerzője egyenlőre ismeretlen számomra, viszont ettől függetlenül sok "gondolatébresztőt" tartalmaz az alábbi írás.)

A mérgező szülők gyerekei annyira igénylik szüleik jóváhagyását, hogy képtelenek azt az életet élni, amelyet szeretnének. Való igaz, hogy a legtöbb felnőtt legalább kismértékben folytonos szimbiózisban van a szüleivel. Segíti a hovatartozás, a családi közösség érzésének kialakulását. Ám még az egészséges családokban is előfordul, hogy ez a befolyás túlzott méreteket ölt. A mérgező családokban pedig minden határon túlmegy.

Hallgassunk meg egy képzelt beszélgetést egy felnőtt korú gyerek és egy irányító szülő között. Az teljesen biztos, hogy ez a beszélgetés a valóságban sosem zajlana le, de, ha ez a két ember képes lenne őszintén kifejezni mélyen elrejtett érzéseit, a következőket mondaná.

FELNŐTT GYEREK: Miért csinálod ezt? Miért rossz minden, amibe csak belekezdek? Miért nem tudsz felnőttként bánni velem? Mit számít az apának, ha nem leszek orvos? Miért fontos nektek, hogy kit veszek el? Mikor hagytok elmenni? Miért vesztek minden döntést, amit magam hozok meg, személyes támadásnak?

IRÁNYÍTÓ ANYA: Nem tudom elmondani, milyen fájdalmat érzek, amikor eltávolodsz tőlem. Szinte csak azért élek, mert szükséged van rám. Nem bírom elviselni a gondolatát, hogy elveszítelek. Te vagy az életem. Rettegek, hogy elkövetsz valami borzalmas hibát. Belehalnék, ha látnám, hogy bajod esik. Inkább meghalok, mint hogy azt érezzem, anyaként kudarcot vallottam.

Üres fészek szindróma: a javadat akarjuk…
Az irányítás nem feltétlenül káros. Ha egy anya visszatartja tipegő kisgyerekét, hogy ne kalandozzon el az utcán, nem irányítónak, hanem óvatosnak tartjuk. A valósággal összhangban irányít, hiszen az motiválja, hogy gyerekének védelemre és útmutatásra van szüksége.
A kellő irányítás akkor válik túlzottá, amikor az anya tíz évvel később is visszafogja a gyerekét, jóval azután, hogy az már képes egymaga átmenni az úttesten. Azok a gyerekek, akiket nem bátorítanak cselekvésre, próbálkozásra, felfedezésre, boldogulásra és – az esetleges kudarc kilátásával – kockáztatásra, gyakran tehetetlennek és elégtelennek érzik magukat. Aggódó, rettegő szüleik túlzott irányítása gyakran magukban a gyerekekben is aggodalmat és rettegést vált ki. Ez megnehezíti számukra az érés folyamatát. Amikor kamasszá serdülnek és felnőnek, sokan soha nem képesek kinőni a szülői útmutatás és irányítás igényét. Ennek következtében szüleik továbbra is bitorolják, manipulálják és nemegyszer uralják életüket.
A feleslegessé válástól való félelem sok irányító szülőt arra indít, hogy gyerekében állandósítsa a tehetetlenség érzését. Ezek a szülők kórosan rettegnek az üres fészek szindrómától: a veszteség elkerülhetetlen érzésétől, amelyet minden szülő átél, akinek a gyerekei végleg elhagyják az otthont. Az irányító szülő identitása olyannyira megreked a szülői szerepkörben, hogy úgy érzi, elárulják és elfordulnak tőle, amikor a gyerek függetlenné válik.
Az irányító szülő dominanciája rendszerint az aggódás köntösében jelenik meg, ami különösen alattomossá teszi. Az ilyen kifejezések, mint „a javadat akarjuk”, „ezt érted tesszük”, vagy „csak, mert annyira szeretlek”, mind ugyanazt jelentik: „Azért teszem ezt, mert annyira rettegek, hogy elveszítelek, hogy még arra is kész vagyok, hogy boldogtalanná tegyelek.”

Hálátlan gyermekek: házasság, munka, döntések
Az irányító szülők gyermekeinek az a „bűne”, hogy függetlenné válnak. Válaszul a szüleik kétségbeesnek, és azzal a taktikával vágnak vissza, amelyhez a legjobban értenek: a szeretet megvonásával és katasztrófa kilátásba helyezésével.
A legtöbb irányító szülő hihetetlenül önző. Fenyegetve érzik magukat a gyermekük boldogságától, ahelyett, hogy szülői képességeik eredményét látnák benne. Szerintük nem a munkalehetőségek miatt költözik el gyermekük, hanem hogy megbüntesse őket. Nem szerelemből nősül vagy megy férjhez, hanem hogy őket megbántsa. Ezek a szülők minduntalan arra kényszerítik gyermeküket, hogy válasszon: ők vagy a feleségük, férjük. És minden esetben végletes, kompromisszum nélküli döntést vártak. A közvetlenül irányító szülők esetében nem létezik középút. Amint a felnőtt gyerek megpróbálja kezébe venni élete irányítását, bűntudattal, frusztrált dühvel és a hűtlenség érzésével fizet meg érte.
A gyerek házassága különösen fenyegető tud lenni az irányító szülők számára. A házastársat úgy tekintik, mint riválist, aki a gyerekük szeretetéért verseng. Ez borzalmas csatákat eredményez a szülők és a házastárs között, a felnőtt gyerek pedig a megosztott lojalitás miatt két tűz közé kerül.
Vannak szülők, akik az új kapcsolatot kritikával, szarkazmussal vagy a kudarc előrevetítésével támadják. Mások, nem hajlandók elfogadni az új partnert, vagy akár tudomást sem vesznek létezéséről. Megint mások egyenesen üldözik az új társat. Nem ritka, hogy az ilyen taktikák olyan zűrzavart okoznak, hogy az aláássa a házasságot.

Manipulátortípusok
Van az irányításnak a közvetlen beleszólásnál kifinomultabb és leplezettebb, ám éppen annyira károsító hatású formája: a manipuláció. A manipulátorok kérés nélkül kapnak meg bármit, amit csak akarnak. Soha nem kell attól tartaniuk, hogy vágyaik nyílt közlésére elutasítás lesz a válasz.
A „segítő”. Ahelyett, hogy elengedné a gyermekét, olyan helyzeteket teremt, amelyekben a felnőtt gyereknek „szüksége van rá”. Ez a fajta manipuláció gyakran jó szándékú segítségnek tűnik, amit viszont senki nem kért. Amikor a „gyermek” mégis összeszedi a bátorságát, és beszél szüleinek az érzéseiről, azok rendszerint könnyező mártírrá válnak. A gyermeket pedig minden esetben elfogja a bűntudat, és igyekszik mentegetőzni. A manipuláció sarokba szorítja az embereket: ha szembeszegülnek, meg kell bántaniuk valakit, aki „csak kedves akar lenni”. Legtöbbjüknek könnyebb, ha engednek.
Ünneprontók. A manipulatív szülők az ünnepek alkalmával vannak igazán elemükben. Ilyenkor szinte karácsonyi jókívánságként osztogatják a bűntudatot. Az ünnepek általában felerősítik a már meglévő családi konfliktusokat. Ha a gyermek valamilyen okból kihagyja például a karácsonyi vacsorát, a szülők olyan lelkiismeret-furdalást és bűntudatot keltenek benne, hogy biztosak legyenek: megbánta a döntését…
Bezzeg a húgod… Sok az olyan mérgező szülő, aki az egyik testvért a másikkal kedvezőtlenül hasonlítja össze. Emiatt az érintett gyerek úgy érzi, hogy nem tesz eleget szülei szeretetéért. Ez arra sarkallja a gyereket, hogy mindent megtegyen, amit a szülők akarnak, csak hogy elnyerje kegyeiket. Ez az oszd meg és uralkodj taktika gyakran azokra a gyerekekre irányul, akik túl önállóvá kezdenek válni, és ezáltal fenyegetik a családi egyensúlyt.

A saját identitás hiánya
Azoknak a szülőknek, akik békében vannak önmagukkal, nincs szükségük arra, hogy felnőtt gyerekeik életébe beleszóljanak. De a mérgező szülőket a saját életük miatti mélyről jövő elégedetlenség és az elhagyatottságtól való félelem mozgatja. Gyerekük önállóságát úgy élik meg, mint egy testrész elvesztését. Ahogy a gyerek idősebb lesz, a szülő számára úgy válik egyre fontosabbá, hogy manipulációkkal továbbra is függőségben tartsa. Amíg a mérgező szülőknek sikerül elérniük, hogy gyerekük kisgyereknek érezze magát, addig fenn tudják tartani az irányítást.
Ennek következtében az irányító szülők felnőtt gyerekeinél gyakran tapasztalható az elmosódott identitástudat. Nehezen tudják magukat a szüleiktől különálló személyiségnek tekinteni. Nem tudnak különbséget tenni a saját és a szüleik igényei között. Tehetetlennek érzik magukat.
Minden szülő addig irányítja a gyerekét, amíg az nem képes ura lenni a saját életének. Normális családokban az átmenet röviddel a kamaszkor után bekövetkezik. A mérgező családokban ez az egészséges leválás évekkel eltolódhat – vagy akár soha nem is kerül rá sor. Csak akkor történhet meg, ha a gyermek végrehajtja azokat a változtatásokat, amelyek képessé teszik rá, hogy átvegye az irányítást saját élete fölött.