try another color:
try another fontsize: 60% 70% 80% 90%
www.apaklub.hu
A jó(ságos) Apák Virtuális Klubja.

A férfi csak győztes lehet - vagy szerencsétlen (Veszélyes engedékenység Interjú Tamási Erzsébet férfikutatóval)

(Tamási Erzsébet: történész, kriminológus, a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Büntetőjogi Tanszékének munkatársa, egyetemi oktató, férfikutató)

- Miért olyan fogékony a közvélemény a férfiak diabolizálására, vagyis "ördögítésére"?
- Mások a férfi szerepek, és mások a női szerepek. A társadalom a nőket abban a biológiai funkcióban képzeli el, amelyet az anyaság, a családi kapcsolatok és mélyebb érzelmi kötődések ápolása, a visszafogottabb erőszak, vagyis egy láthatatlan, legalábbis nem olyan látványos hatalmi forma jellemez, szemben a férfiakkal, akiknél a nemi szerephez tartozó feladatok között a harc, a védelem, a megélhetésről való gondolkodás áll első helyen. Ez a két szerep nagyon mélyen él az emberekben. És ez a két alapszerep, amelynek persze biológiai meghatározottsága is van, a szexualitásra meg az önfenntartásra épül. Akármilyen civilizált is a világ, ez az alap, ez a kiindulópont, és ezt a történelem csak módosította, finomította, "cizellálta", de az alapokat nem változtatta meg.
Ebből következően azt hallja az ember, hogy egy győztesnek nevelt férfinek az a szerepe, hogy védje-óvja a családját, hogy megvívja a maga harcait az önfenntartás mindennapi küzdelmeiben. Ha ez a férfi hirtelen áldozatként jelenik meg, vagyis ha sérelem éri, akkor elcsodálkozunk, mert ez nem illik a képbe, hiszen a győztes semmiképpen sem lehet áldozat. A győztes csak hős vagy legfeljebb hősi áldozat lehet, de nem lehet a gyengébb nem áldozata.
Ilyen az általánosan elfogadott társadalmi szereposztás, amelyet egyébként egyáltalán nem zavar az a tény, hogy a valóság egészen más. Nem azt látjuk, hogy a gyenge nők sokasága vergődik a kemény férfiak satuszorításában, hanem azt, hogy a társadalom tele kemény nőkkel, akik dolgoznak, tanulnak, mindenféle társadalmi és politikai tisztségeket töltenek be, és közben kisebb gondjuk is nagyobb annál, hogy ők most gyengék-e vagy sem. De hiába, amit mondunk, az most már nagyon is élesen elválik a valóságtól, és ezt a valóságot nem is szívesen szembesítjük azzal, amit mondunk, vagy gondolunk róla.

- Az embert az döbbenti meg, hogy sok kutató is felül ennek a látszatnak...
- A tudomány pontosan olyan, mint a társadalom. A tudomány se nem jobb, se nem rosszabb, mint bármi más a világon. A kutatók is emberek, és nemcsak az igazság, hanem a pénz, a hatalom meg a politika is befolyásolja őket. Bizony a tudomány sem ártatlan. Különösen érvényes ez az olyan jelenségre, amely mögött mozgalom is van. Márpedig a mozgalom ideológia is egyben, ezért nyilván eleve azokat az érveket és adatokat fogja keresni, amelyek megfelelnek a céljainak. Nem lehet elvárni tőle, hogy demokratikus vagy objektív legyen. A tudománynak más a dolga: az, hogy egy társadalmi jelenséget a lehető legpontosabban körüljárjon. A kriminológiai problémának nyilván kriminológiai a megoldása, a joginak jogi, de az nem megy, hogy egy társadalmi problémát átcsúsztatok a jog területére, vagyis hogy a jogásztól várom annak a dilemmának a megoldását, ami a társadalomban keletkezett, és a kriminológustól annak a problémának a megoldását, ami a családban keletkezett. A dolgokat ott kell megoldani, ahol keletkeznek.

- Ha átpasszíroznák is a parlamenten a távoltartás intézményét megalapozó törvényt, a mai társadalomnak olyan a helyzete, hogy ezt úgyse nagyon lehetne végrehajtani, vagyis az ilyen törvény feltehetőleg működésképtelen lenne...
- Épp most dolgozom egy könyvön, ami valószínűleg tavasszal fog megjelenni. Ez a könyv éppen arról szól, hogy mi a férfiak szerepe a családon belüli erőszakban. Itt egyformán vizsgálom az elkövetőket meg az áldozatokat. Tudvalevő, hogy ami bűnmegelőzési és kezelési módszert a családi erőszak jelenségére kitaláltak, annak hatékonyságát mérték is az elmúlt húsz évben. Mármost milyen volt ez a hatékonyság? Döbbenetes eredmény, hogy a kutatók kilencvenkilenc százaléka vizsgálatokkal is bizonyítja: egyetlen olyan jogi, pszichológiai vagy szociológiai módszer sincs, amelyikről egyértelműen ki lehetne mutatni, hogy csökkentette a családon belüli erőszakot. Ennek ellenére a statisztikákból feketén-fehéren kiderül, hogy az elmúlt húsz-huszonöt évben harminc százalékkal csökkent a családon belüli erőszak. De hogy miért, nem tudja senki. Van olyan szerző is, aki szerint ez pusztán statisztikai probléma. Egyszerűen azért csökkent a családi erőszak eseteinek a száma, mert azoknak a száma is csökkent, akik az ilyen esetekben érdekeltek voltak. Eddig a fiatalok húsz és huszonöt éves koruk között házasodtak, most huszonöt és huszonkilenc között, vagyis ennek a húsz-huszonöt évesen házasodó korosztálynak csökkent harminc százalékkal a lélekszáma, és a családon belüli erőszak eseteinek száma ezzel a harminc százalékkal lett kevesebb.
Szerintem inkább morális pánikra hasonlít ez a kérdés. Azt értem a kifejezésen, hogy bizonyos érdek mentén a társadalmi közbeszédbe kerül egy olyan kérdés, amiben a társadalom elítélőleg egyetért, vagyis van közös megegyezés abban, hogy az rossz dolog, és valamilyen módon megoldást kell rá keresni. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a családon belüli erőszakot nem tartom problémának, csak azt, hogy ez az egyoldalú megközelítés nem vezet sehova. Vagyis nem az a kiváltó ok, hogy a férfiak elnyomják a nőket, meg hogy a nők elnyomott helyzetben vannak. Az, hogy a férfiak elnyomják a nőket, egyáltalán nem bizonyítható. Jóllehet a feministák mindig ebből indulnak ki, semmilyen bizonyíték nincs arra nézve, hogy ez csakugyan így van.

- Ha vannak is helyzetek, amelyekben a férfiak elnyomják a nőket, olyan helyzetek is akadnak szép számmal, amelyben viszont a nők nyomják el a férfiakat, vagyis a társadalom nem egynemű férfielnyomás, hanem a legkülönbözőbb egyenlőtlenségek mozaikja...
- Itt több dolog keveredik össze. Legelőször is arról van szó, hogy ki beszél kivel. A mozgalmár vagy a politikus nem mindig tud szót érteni a kutatóval. Ez az egyik. A másik már szakmai kérdés. Arról van szó, hogy a családi erőszak egész folyamata összemosódik. A családi erőszaknak az a része, amikor már fizikai erőszakra kerül a sor, és kriminalizálódik a kérdés, az már a folyamat legvége. Az előtte levő szakaszt viszont senki sem vizsgálja, vagy csak a családkutató tanulmányozza, esetleg a párkapcsolatokat kutató szociológus, tehát ez másik világ. Van még egy terület, amikor megtörténik az eset - itt lép be a körbe az áldozatvédelem -, és odajönnek azok a segítők, akiknek azt kell megoldaniuk, hogy mi legyen azokkal, akik már áldozatul estek az ilyen erőszaknak. Amennyiben ez a három kérdés, ez a három szakasz összemosódik, akkor jön létre az a helyzet, aminek ma tanúi vagyunk.
Nekem az a véleményem, hogy a családi erőszak ma azért juthat el Magyarországon ebbe a zavaros állapotba, mert nem tudunk róla semmit. Én egy kicsit pesszimista vagyok, mert a családon belüli erőszak csak tükörkép, tünet. Nem fogjuk tudni, sem jogi, sem kriminológiai, se szociológiai oldalról megoldani. Mert nem itt van a kérdés, és nem itt van a probléma. Itt egy történeti-társadalmi helyzetről van szó, aminek a családon belüli erőszakban és minden másban is megvan a maga következménye. És ha ezt a helyzetet nem értjük, akkor azt se fogjuk megérteni, hogy ezeknek a lebontott társadalmi jelenségeknek mi a mozgatórugójuk. Akkor nem marad más, kénytelenek leszünk olyan dologgal foglalkozni, ami csakugyan megfogható. Az áldozat ott van, sír, szenved, azzal kell valamit kezdeni. Ott a jog, ugye, két nap alatt meghozható egy törvény, meg lehet tárgyalni, ott a média, amelyik egy este szét tudja kürtölni, ez mind-mind rögtön megfogható. A történeti-társadalmi helyzet viszont közvetlenül nem ragadható meg. Itt a lényegi probléma a férfiak és a nők kapcsolata. Ez történeti-társadalmi szituáció, amit nem lehet a két nem háborújává egyszerűsíteni.

- Amikor a családon belüli erőszakról beszélnek, ki nem mondva mindig tettlegességről van szó. Pedig vannak más formái is a családi erőszaknak, a lelki terror például, vagy az, amikor az anya megtagadja a törvény által előírt kötelességét, és nem adja ki az apának kapcsolattartásra a gyereket... Ez viszont bocsánatos bűn a családi erőszak ellen harcoló feminista aktivisták szemében. És hát az a tapasztalati igazság, hogy - ellentétben a nőkkel - a férfiak nem képesek hatékony érdekvédelemre...
- Én férfikutatással foglalkozom, és jól látom, hogy a férfimozgalmak egy része olyan, mintha a feminista mozgalmaknak lenne a fordított tükörképe. A férfi ugyan milyen érdekvédelemre legyen képes, ha egyszer a társadalom elvárja tőle, hogy ne legyen gyenge. Hogy ismerheti el a férfi, akit győztesnek neveltek, hogy vesztes? Nyilvánvaló, hogy sok esetben ezt fel se tudja fogni. A másik férfitársat nem fogja megnyerni ennek érdekében, hiába sorstárs, mert akkor ketten lesznek vesztesek. Nem azt fogják mondani, hogy ezek segítségre szorulnak, hanem hogy ezek a szerencsétlenek. Ha egy nő szerencsétlen, akkor segítségre szorul, mert ez a társadalmi kép. Ha viszont egy férfi szerencsétlen, azt mélyen lesajnálják. Ez ugyanis összeegyeztethetetlen a férfi szerepével, a férfi identitásával.

- Mi a magyarázata annak, hogy nálunk minden ötödik-hatodik válás következményeként a különélő szülőnek szinte teljesen megszakad a kapcsolata a gyerekével?
- Itt a párkapcsolati kultúráról van szó. De azt sem lehet mellőzni, hogy a párok közti munkamegosztás a nők emancipálódása, munkába állása folytán teljesen megváltozott. Az apa, akarva-akaratlan, bevonódott a gyermeknevelésbe, és kialakult egy rendkívül korai kötődés az apa és a gyerek között, ami az elmúlt korokban csak későbbi időszakban jött létre. Ma az apákban már igen korán kialakul egy szoros kötődés a gyerekhez. És amikor a kapcsolat megszűnik, a házasság felborul, az apák ott állnak ezzel a nagyon erős kötődéssel. Az apák ilyenkor nem engedik el a gyereket, és az az igényük, hogy ez a szoros kapcsolat a későbbiekben is fennmaradjon. Mármost az apák itt kettős veszteséget szenvednek; nagyon jól tudjuk, hogy a férfiak érzelmi kötődése a nőkön keresztül történik, ennek az is bizonyítéka, hogy a házasság megszűntekor a férfiakat éri a nagyobb érzelmi válság. A nők a hatalommal vannak ugyanilyen kapcsolatban, a férfiakon keresztül történik a hatalomban való részvételük. A jog csak a látható erőszakot tudja megfogni, a láthatatlant nem képes utolérni. A jog nem tudja megragadni, hogy a családon belül melyik szülő kezdeményezte a másik tekintélyének teljes lerombolását, aláásását. Ebből következik, hogy a nők nagy csapdába esnek. Arra a csapdára gondolok, amit Hernádi Miklós többször is leír: amikor a nők egyedül maradnak a gyerekkel, az apa hirtelen fölöslegessé válik, és akkor az apát egyszerűen kirúgják. Ha viszont a férfi akar elmenni, és azt mondja, nem kell neki a gyerek, a nők kétségbe vannak esve, és mindennek elmondják a férfit. Én azt a veszélyt látom a feminista elmélet hatásában és eredményében, hogy azt a tudatot erősíti a nőkben, hogy - mivel folyton arról van szó, hogy milyen „hátrányos” a helyzetük a társadalomban - nekik mindent lehet, hogy nekik mindent szabad, minden meg van engedve. Ezt én nagyon veszélyesnek tartom.

Paál Éva (Párkapcsolat 2005/I-II.)

Hozzászólások

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Vita a családon belüli erőszakról (Tamási Erzsébet hozzászólása)

...A családon belüli erőszak társadalmi prezentációja több mint három évtizede egyetlen mainstream gondolattal bír: a nők áldozatok, a férfiak elkövetők. A patriarchális elnyomás történetileg nem szűnt meg, a férfiak nemcsak okozói, de kollektíven felelősek is a nők családi környezetben történő bántalmazásáért. Az áldozatok nők, az idea alkotói, védői, terjesztői szintén nők, akik az egyenjogúság védelmében, a nők esélyegyenlőségének biztosítása érdekében (...) nyúlnak a kérdéshez. A családon belüli erőszak ugyanis nem egyszerűen "társadalmi probléma", bűnözés vagy deviancia, amely tudományos módszerekkel mérhető, és társadalmi közmegegyezéssel, jogi, szociális módszerekkel megoldható, javítható. Sokkal inkább kőkemény politika s annyi más problémához (drog, prostitúció stb.) hasonlóan politikai részérdekek (...), nem pedig közösségi érdekek motiválják.
(...) Az 1970-es években azokban a társadalmakban, ahol a demokratikus berendezkedés valóban működött, a korábbi közösségi hierarchiák helyét az általános, demokratikus hierarchiák foglalták el, amit a nőknek a hatalomban való saját jogú (...) részvétele, azaz a politikában való megjelenésük döntően meghatározott. A nők számára ebben a politikai légkörben megnyílt a teljes felzárkózáshoz és a hatalomban való közvetlen megjelenéshez vezető (...) út, és természetesen lehetővé vált a hierarchiában addig elfoglalt hely magasabbra váltása is. A feminista mozgalom és az igazolásához szükséges tudomány, művészet stb. kijelölte a hatalmi csere irányát: (...) férfiuralom helyett egyenjogúságot, egyenlő esélyeket kívántak, lehetőleg harc nélkül, pozitív diszkriminációval a nők számára, mert „megérdemlik”. Az indok szerint a nők a társadalom valamennyi szegmensében hátrányban vannak (...). Sőt, nemcsak hátrányban, de életveszélyben is vannak, mindenekelőtt az önként, szerelemből választott férfi miatt...
Ez a gondolati képlet hozta létre a nők elleni erőszak, a feleségbántalmazás, vagy a köznyelv szerint a családon belüli erőszak megjelenését a közéletben és a tudományos kutatásokban egyaránt. Lényege, hogy a nők szempontjainak hathatósabb érvényesítése érdekében kiemelten kezeljék az erőszakot, amelynek jogi szankcionálása korábban mindenkire egyformán vonatkozott. Az addig kriminálisnak nem minősülő erőszakos konfliktus másodlagossá vált az elkövető személyének neméhez képest. A tétel szerint (...) a gyenge nő védtelen az erős férfival szemben, az erőszakmentes feleség a brutális férjjel szemben, a megadó, elnyomott asszony a legyőző hímmel szemben. A tudomány pedig láthatóan alkalmasnak bizonyult mindenfajta idea, mozgalom céljának igazolására, és a kutatások, főként a statisztikák ehhez is kellő alapot szolgáltattak...

(Fundamentum, 2004/3, 75-81. o.)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.